Tiranából egy napra elugrottunk Apollóniába, amely egy ókori görög-római város. Vagyis napjainkban az ennek romjait feltáró múzeum, régészeti park.
Buszoztunk, taxiztunk (ez nem volt előre tervezve), találtunk buszt, amely úgy tűnt, hogy az önkormányzat hivatalos járata, és láttunk sok izgalmas romot.
Reggel kibumliztunk Tiranában az Észak-Déli buszpályaudvarhoz (Kamza Overpass (Kthesa e Kamzes)). Ekkorra már felvérteztük magunkat a hogyan buszozzunk Tiranában tudással, valamint a hostelben azt is megmondták, hogy a 4-es és az 5/B buszok visznek oda a Szkander Bég tér felől. Talán tíz percet se kellet várni erre a helyi buszra, sima ügy volt.
A buszpályaudvaron (amely egy nagy, kavicsos placc, és amelyet az állam/önkormányzat jelölt ki a távolsági buszoknak) hamar megtaláltuk a buszunkat. Jó pár segítőkész férfi álldogált és kérdésre egyből mutatták, hogy adott városba menő busz merre áll.
Az volt a benyomásom, hogy ez az buszpályaudvar -bár pályaudvari épület nincs- teljesen betölti a funkcióját. Van egy táblára kiírt menetrend az egyes úticélokhoz, és amikor mi utaztunk innen, akkor nagyjából az igaz is volt. Van utastájékoztatás is (a bejáratnál álldogáló férfiak). Szóval, funkcionálisan teljesen rendben volt.
Az odaút során az autópálya mellett néhol modern, eklektikus (mások szerint: giccses) épületek (csarnokok) törték meg a kopott házak és a modern raktárak sorát. Ezen eklektikus épületek közül némelyik esküvői helyszínként, némelyik szállodaként hirdette magát.
Fier
Megérkezés után a buszpályaudvaron érdeklődtünk a vissza útról, megnyugodva hallottuk, hogy este hatkor is megy busz (erről még később). Majd elkezdtünk érdeklődni az Apolloniába menő buszról. Egy srác öt Euróért el is vitt volna minket a buszhoz. Miután mástól megtudtuk, hogy körülbelül négy percet kell sétálni (a posta mellé), inkább megköszöntük, és egyedül odataláltunk. Utólag nézegetve a térképet, a Leon Rei utca lehetett, ahol álltak a piros-fehér buszok, a Rruga Brigada IX Sulmuese (utcával) való kereszteződésénél.
A városból nagyjából a főteret láttuk, amely egy hangulatos köztér volt nem túl régi köz-bútorokkal, friss megjelenéssel, pihenő családokkal, társadalmi életet élő férfiakkal.
Némi további útbaigazítás után megtaláltuk azt is, pontosan honnan indul a buszunk. Mivel az indulásig volt fél óránk (ami később egynek bizonyult), volt időnk kicsit körbesétálni, és benézni a bádogtetős bazárba/piacra is (no video!).
Itt Fierben úgy tűnt nekem, hogy amit találtunk buszokat, azok hivatalos járatok voltak a környező falvakba. A hivatalosságra utalt, hogy a posta mellett álló buszok egységes piros-fehér festésben pompáztak, hogy a buszon ki volt ragasztva egy menetrend, és hogy kaptunk jegyet.
Menetrend a Fierből Apollonia felé menő buszon. Visszafelé az utolsó busz hétvégén már nem járt.
A nekünk először mondott indulási idő után fél órával el is indult a buszunk, és utána már hamar megérkeztünk Pojanba. Apollónia Pojan község központjától (ahol a busz utolsó megállója van) 1,2 km. Több tábla is mutatta az irányt. Átmentünk a patak felett a hídon, pár száz méter után ki a házak közül, és fel a dombra. Menet közben már láttunk is romokat a domboldalban. A sétánkhoz egy ott piknikező-grillező munkáscsapat (?) által hallgatott muzsika adta a háttérzenét.
A múzeum bejárata előtt van egy nagyobb parkoló placc, aztán jön maga a jegyárus bódé. Kérdésünkre nagyon segítőkész volt a jegyárus. Mondta, hogy segít majd nekünk visszajutni a városba, szívesen hív majd nekünk taxit.
Megvettük a jegyet, (fejenként hatszáz lek), majd elsőnek a jó állapotban megmaradt monostorba mentünk. Ennek emeletén van egy kiállítás a város történetéről, és sok antik tárgy, a belső udvarán pedig egy nagyon szép, meghitt kis templom.
Maga az ókori város (vagyis, a romok) főleg térdig érő, feltárt kőfalak, épületek alapjaiként láthatók. Sok felirat volt, hogy mit is látunk (?), angolul is. A legtöbb, régészetileg feltárt emlék a bejárattól (és a monostortól, és az étteremtől-presszótól) pár perc sétára van.
A néhai város sok része látható, és könnyű sétával felkereshető. Több templom, színház, műhely, várja a lelkiismeretes turistákat, akik mindent megnéznek, lefotóznak. Igazán hangulatos volt az olajfák közt ténferegve nézni az ókori emlékeket, egészen el tudtam képzelni, hogy az egyik dombon ülve maga Homérosz költ éppen (nem mintha szó lett volna róla ott).
Láttuk még egy római út maradványait is, valamint pár – vélhetőleg némileg újabb – tankbeállót.
Római kori út.
Színház.
Számomra Apollónia az egész albán út egyik legérdekesebb helyszíne volt. Biztos az is számított, hogy itt nyugalom volt és csend. De maguk az ókori emlékek, mind a múzeumban, mind a szabadban is különlegesek voltak és érdekesek. Örülök, hogy megnéztem ezt is Albániában, és nektek is ajánlom.
Látkép a régészeti park központi részére.
A négy órás zárásra (szezonon kívül) odamentünk a jegyárushoz, aki hívott is nekünk egy taxit. Természetesen taxis jelölés nélküli jármű volt – és meglepetésemre, a délelőtti buszsofőr vezette!
A taxisunk elvitt minket a buszpályaudvarra, ahova délelőtt érkeztünk Tiranából, kikiabálva kérdezett valamit az ott álldogálóktól, majd tovább is hajtott a városból kijjebb. Kirakott minket egy sor taxisnál, mutatván, hogy ők tudnak minket Tiranába vinni. Némi értetlenkedés, a buszpályaudvarra visszagyaloglás és a taxisok újbóli felkeresése után megértettük, hogy ma már nincs több busz. Amúgy nem csak a Tiranába, de máshova sem. Azt máig nem értem, hogy ha Tiranában azt láttuk az állomáson is, és a szálláson kapott papíron is, hogy Fierbe reggel öttől este fél nyolcig, kb. félóránként megy busz, akkor Fierből Tiranába délután negyed ötkor már miért nem volt egy sem? Na, mindegy nem kell nekem mindent értenem. Szóval, végül taxival mentünk vissza a fővárosba. Magyar pénztárcának nem volt vészes az 5000 lek.
De ha taxizol, arra figyelj, hogy nem mindegy, hogy Tiranába, vagy Tirana centerbe kéred a fuvart. Amúgy a város széle és a központ távolsága miatt érhető is, hogy árban eltér a kettő – csak jó ezt előre tudni, és nem fizetéskor meglepődni.
Itt kitérek az albániai távolsági-buszozással kapcsolatos tapasztalataimra.
-A városokban általában egy helyről indultak a buszok (Tiranában több pályaudvar van, de ezek közt az égtájak szerint oszlanak meg a járatok).
-A busz lehet 10-12 személyes is, meg nagy busz is. Logót vagy egyenfestést ne keress rajtuk.
-Jegyvétel a buszon, jegyet nem adnak.
-A megállás valószínűleg igény szerint (is) megy, sokszor csak az útpadkán, vagy egy benzinkútnál. Szóval, szólj időben a kalauznak, hogy hova mész.
-Sok városba nem mentek be a távolsági buszok, csak valahol a város mellett elhaladó autóúton húzódott le, esetleg egy benzinkútnál. Úgy láttam, a helyieket innen rokon, ismerős vitte autóval, ha még messzebb mentek.
