2009-ban Finnországban, Tamperében töltöttem fél évet Erasmussal. Az azóta bezárt blogol.hu szolgáltatónál futott egy blogom mustamakkara név alatt. Ez az írás -némi stílusbeli javítással- onnan való.
Évekkel ezelőtti Finnországi tartózkodásom idején részt vettem egy hétvégi utazáson az egyetemmel, mikor Kolariba mentünk volna. Én legalábbis odaindultam volna, mert a túra Kolari-Lappföldnek volt meghirdetve. Aztán kiderült, hogy nem pont oda, hanem kicsit még északabbra. Vagyis, azt hiszem, közigazgatásilag ez is Kolari, csak nem az a része, amit a Google Maps Kolari címszó alatt (a finn- svéd határnál) mutat. Szóval, turisztikai szempontból Yllästunturi (hegy)-hez utaztunk. Ez egy hétszáz méter feletti hegy és sícentrum.
Tehát egy szervezett túra keretében mentünk, diákok. Oda út éjszaka (tizenegy óra, megnéztük a Rendőr akadémia 6-ot-nem is emlékeztem, hogy ENNYI részes, egyébként, végül is, jó volt).
Hatszemélyes faházakban volt a szállás. A faházat persze Észak-Európai viszonylatban kell érteni, szóval kandallós-szaunás-konyhás-mosógépes-konyhafelszereléses-tévés-rádiós faház. Nyilván nem ezért mentem, ugyanakkor jó volt esténként megpihenni a házban.
Pénteken igyekeztünk bepótolni az éjjeli alvást, délután pedig én az uszodát és este a tábortüzet választottam. (Tábortűz alatt itt egy félig zárt verandaszerűségen való táncolást és a többségnek mérsékelt sörivást kell érteni.) Szóval, első nap, semmi különös program nem volt.
Viszont, ott voltam. Lappföldön, túl az északi sarkkörön.
Először is, dombosabb, mint Dél-Finnország. (Lásd még: egy sícentrumban voltunk). Aztán, persze kevesebben élnek itt. És a hőmérséklet. Ekkor épp jó idő volt. -5-6°C, vagyis ugyanannyi, mint Tamperében. A szél miatt kicsit persze hidegebbnek érezni, de sok a fa, ami takar. Szóval, az időjárás NAGYON jó volt.(Lehetett volna -20 is.) Hó: jelentem, volt. Az erdőben talán egy méteres.
Az utak, járdák persze le voltak takarítva.
És egyben a hó volt az, ami hátráltatott. Mint mondtam. egy sícentrum mellett voltunk, és úgy látom, télen ide döntően síelni járnak a turisták (sícentrumba síelni – nem túl kreatív). Szóval, arra nagyon fel vannak készülve, erdőben kirándulásra ilyenkor nem annyira. Kicsit konkrétabban: a falunak azon a részén, ahol mi voltunk, csak egy sífutó-nyom volt az erdőben, más semmi (amin egyébként a szemem láttára is végigment egy nyomfektető, hogy karban tartsa a nyomot). Azért egy kicsit sétáltam rajta (persze, a nyomokra vigyázva).
Valamint elsétáltam a faluba. A tó persze be volt fagyva, persze rá lehet menni, a templom persze (?) zöld és a kocsma persze úgy néz ki, mintha a vadnyugatról jött volna (Finnországban több dologban is erős az amerikai kulturális hatás).
A második ott töltött nap kb szombat volt. Ez már izgalmasabb volt, ugyanis ez volt a síelős nap. Én persze nem mentem az Yllästunturira lehordani a havat a hegyoldalról, hanem a sífutást választottam. Csak néhány voltunk, akik nem a lesiklást választottuk.
Miután megkaptam a felszerelést (Fischermann léc, klasszikus stílushoz), már semmi sem akadályozott, hogy eszembe jusson, mennyire jó dolog is a sífutás. A hegy lábánál egy kiterjedt sífutó pálya hálózaton síelhettünk kedvünkre (ez Finnország).
Nem mentünk sokat, de abba legalább volt felfelé menet. Én klasszikus stílusba mentem végig, néhányan közölünk kipróbálták a szabadsílust. A többi (vélhetőleg finn) síelő is döntően szabad stílusban ment.
Három óra alatt olyan öt kilométert mentünk (együtt síelt a csoport). Ebben persze benne vannak az elesések, a fényképezés, egymás bevárása és a falatozások. És a tavon síelés.
Igen, az a lapos fehér rész a tó, sok hóval. És rajta a narancssárga karókkal kijelölt (javasolt?) síút. Sőt, két rénszarvas és motorosszánok is mentek rajta (tényleg, vajon melyik a nehezebb?). Itt fújt a szél, de azért persze vicces volt a tavon siklani. Plusz, ilyen táblában is gyönyörködhet a sífutó:
Az egész síelés szép volt, és én kedvet kaptam hozzá, hogy máskor is szerezzek itt felszerelést.
Hazaút. Vasárnapra az utolsó fényképezések maradtak és a hazaút.
Fényképezés, ugyanis ekkor láttuk itt először a napot. A megelőző két és fél napban végig teljes borultság volt. Erre az utolsó reggelre viszont alig maradt felhő.
A hazaút pedig, öh, mit is mondhatnék. Szóval, ugyanúgy busszal történt, mint idefele. Mivel délben indultunk (=világosban) ezért örültem, hogy majd látom, ahogy a táj folyamatosan megváltozik (800km-es út). Persze, öt körül már besötétedett, de azért előtte lehetett nézni a tájat is, nem csak a Pusztítót Sylvester Stallonéval.
Szóval, dél felé haladva először a fákról tűnt el a hó (lett jóval kevesebb), aztán a dombok olvadtak bele a laposabb térszínekbe, majd kevesebb lett a hó (már kilátszottak a félméteres fűcsomók). És, nyilván több az autó, meg megjelenik az autópálya.
Hát, ezt láttam anno Lappföldből.
