Utunk utolsó albániai állomása, a tengerparti Durrës volt. Ez a 170 000 lakosú város egyrészt történelmi emlékekkel, másrészt egy forgalmas kikötővel is rendelkezik. Arról nem is beszélve, hogy homokos strandja is van, nem rég épült tengerparti promenáddal, éttermekkel, és egy épített kilátó dombbal a parton.

 

Márciusi ott jártunkkor szép számmal voltak emberek a parton, bár fürödni nem nagyon láttunk senkit. Mi is ki hagytuk ezt a lehetőséget

Durrës forgalmas kikötője a mai, nyüzsgő kereskedelemről, áruforgalomról mesélnek. Sőt, van terv a kikötőt egy luxus-yacht kikötővé alakítására1. Hogy ez megvalósul-e, az a jövő zenéje, de a terv maga már jele a világra (és a jól fizető vendégekre) való nyitásnak (a teherkikötő pedig kiköltözne a városból). Ezekre a tervekre érdekesen felelnek a kikötő feletti domboldalon álló, valamint a városban elszórt bunkerek a néhai pártfőtikár-diktátor Enver Hoxha korából.Amikor Albánia éppen hogy bezárkózott, és teljes önellátásra törekedtek.

Láttuk kívülről az egykori királyi nyaralót (King Zog's Villa), a telket körbeölő, szolidan grafitifizett beton falakon kívülről.

Ókori emlékekkel itt is találkoztunk, nevezetesen egy római amfiteátrummal. Sajnos nyitvatartási időn kívül jártunk ott, így csak kívülről, a kerítésen keresztül tudtuk megnézni.

Volt még szépen felújított központi sétálóutca, és ebben a városban is volt egy láthatólag nem rég épült mecset.

Történeti/helytörténeti Múzeum: ez egy kifejezetten érdekes múzeum látogatás volt. Bár aznap, mikor oda mentünk zárva volt, de épp ott volt egy dolgozó, aki beengedett minket a kertbe. Elmondhatom, hogy csak az épületet körbe járva nagyon izgalmas dolgokat láttunk.

A Múzeum előtt szép rendben van pár ókori oszlop darab és oszlopfő. A múzeum mögött pedig további, több száz kődarab, amforák, és még néhány szobor, is a kommunista évtizedekből.

Szóval, az egy napos ott létünkbe a városban való sétálgatás és a tengerpart megnézése fért bele. Ugyanis a tovább utazást is meg kellett szerveznünk. A megelőző albániai megállókkal szemben itt nem ment olyan könnyű fuvart találni. Barba akartunk tovább utazni, ahova nem nagyon ment fuvar. Sőt, Shkodhrába sem, ami ugye még a határ innenső oldala.

Azért találtunk egy fickót, aki a 12 évesnek tűnő fia/rokona tolmácsolásával elmondta, hogy ő pont Bárba megy. Másnap 12-kor indul, de legyünk ott már inkább fél órával hamarabb. Már a kisbusza nem volt a legbizalomkeltőbb, de legalább volt ígéretünk fuvarra. Másnap oda is mentünk jó időben. Ami jó döntés volt, mert voltak más utasai is, és így még időben biztosítottunk magunknak két helyet a hátsó sorban. A mi sorunkba már nem ült be senki negyediknek, viszony én kaptam a lábaim közé egy biciklit. Csak negyedórára! – ígérte a sofőrünk. Ha nem is negyed óra, de 20 perc után tényleg megálltunk egy benzinkútnál, és leadta a bicikliket.

Az utasokat szép sorban tette ki az utunk során, majd a végére már csak mi maradtunk és a sofőr. Egyszer csak befordult egy házhoz, és megálltunk. Láttuk, hogy még nem vagyunk Montenegroban, és gyorsan ki is derült hogy a házához érkeztünk. Itt mondta, hogy szálljunk át egy másik autóba – onnan a személyautójával vitt minket tovább. Nyilván, ha abban is elférünk, minek járassa a nagyobb, többet fogyasztó autót.

Át vitt minket a határon is (bár úgy tűnt, hogy ő kicsit izgul), majd elvitt Barba, ahogy előző nap megbeszéltük. Egyébként szerintem a korábbi állításával ellentétben magától egyáltalán nem ment volna oda, csak lecsapott az üzleti lehetőségre. Nekünk persze nagyon jól jött, hogy közvetlen fuvarunk lett.

Így zárult a 2022-es albániai utunk. Hát, élmény dús volt, az biztos! Én örülök, hogy elmentem ebbe az országba és kicsit megízlelhettem Albánia zamatát.

1https://www.durresyachtsmarina.com/