Kemence nem csak egy sütőipari eszköz, és Nagyoroszi nem csak egy jól megtermett oroszországi lakos, hanem két börzsönyi település. És mindkettőről indul egy-egy érdekes túraútvonal.

 

Kemence településtől indul a kemencei kisvasút, ami a völgyben, majd a Csarna patak mellett fut. Ez egy korábban a kitermelt fa szállítására használt vasútvonal felújítva, amin ma rendszeres turisztikai célú utasforgalom van. A felújítás egyelőre négy kilométernyi szakaszt tett használhatóvá, ilyen hosszú szakaszt lehet megtenni vasúttal a falu középpontjától befele a völgybe. De ha végig gyalog akarunk menni, akkor én kiindulópontnak az ifjúsági tábort ajánlom, a strand után. (A strand egy pár szabadtéri medencét takar.) Itt van néhány parkolóhely is. Innen a kishídon át, az aszfaltúton indul a túra a kék jelzésen. A vasútvonal mentén, aszfaltúton, de erdei környezetben halad a túraútvonal, és a völgyben végig a kék jelzést kell követni.

A strand felé.​

A kemencei strand.​

A vasút végállomásától, a Feketevölgy megállótól a völgyben tovább menve lesz igazán erdei az élmény, patakon átkelve, a régi vasút romos sínje és leomlott hidja mellett halad a túraút. A sín maradványai a Hamuház nevű erdészházig vannak meg. Itt pár pad és egy kis rét várja azokat, akik itt szeretnének tízóraizni, ebédelni. Az itt levő sínszakaszon pár csille is áll. Innen akár a visszafordulás, akár a völgytől nyugatra levő gerincen keresztüli visszatérés is remek lehetőség.

A Feketevölgy végállomás.​ ​

A vasút nem felújított szakasza. ​

A sín maradványainak vége a Hamuháznál.

Csillék Hamuháznál, a pihenőtől pár méterre.​

Ha ezt a hosszabbítást választjuk, akkor a kéken dél felé kell továbbmenni, ki a völgyből. Majd a piros kereszten, aztán mikor elérjük a pirost, onnantól azon. Itt több szikláról, rétről is jó kilátás nyílik a Csarna-patak völgyére. Némi sziklakerülgetés és meredek lejtő is az útvonal része a szép kilátáson túl. A gerincen futó szakasz után ismét laposabb részen haladhatunk. A piros jelzésről a piros négyzeten (a Feketevölgyig), vagy a piroson Kemencéig menve tudunk visszatérni a kékre és azon a kiindulópontig. A Börzsöny átellenes oldalán található Drégely vára, mely Nagyorosziból vagy Drégelypalánkból érhető el a legrövidebb úton. A várból, amely 1552-ben tanúja volt a török sereg és a Szondi György vezette védők több napos harcának, ma már csak a falak alapja látható, és néhány helyen pár méter magasságban a visszaépített kőfalak. Nagyorosziból indulva az útvonal elején eléggé látványosan ültettet erdőben haladunk, később kicsit szabálytalanabb jellegű lesz a táj. Nagyorosziból a piros, Drégelypalánkról pedig a piros kereszten lehet elérni a várromot, mellette egy asztal is van padokkal a megfáradt (vagy éhes) utazóknak.

Emlékmű a Drégelyi várnál Szondi György és katonái emlékére.​ ​

A Drégelyi vár egy részlete.

Mindkét kirándulás érdekes részére megy a Börzsönynek, és akár meg is hosszabbítható az adott környéken, ha valaki hosszabb túrát szeretne tenni.

Kirándulás adatok:
Kemence Ifjúsági Tábor -Hamuház : 4,2km, kb 140m szint (+ vissza út)

Hamuház – Kővirőzsás – Holló-kő – Feketevögy - Kemence Ifjúsági Tábor: 10,6km, kb 450m szint

Nagyoroszi, vasúti megálló-Drégelyvár – Nagyoroszi: 8,4km, kb 200m Hamuház – Kővirőzsás – Holló-kő – Feketevögy - Kemence Ifjúsági Tábor: 10,6km, kb 450m szint Nagyoroszi, vasúti megálló-Drégelyvár – Nagyoroszi: 8,4km, kb 200m